Bemutatkozás

A Harmónia Nőikar 2002. őszén alakult Rákoscsabán és azóta is ebben a kerületrészben tartja próbáit.

A kórus repertoárján elsősorban barokk egyházzenei kórusművek szerepelnek, de szívesen énekelnek gregorián egyházzenei dallamokat, valamint reneszánsz és romantikus kórusműveket is. Műsorukon szerepelnek magyar zeneszerzők egyházzenei és világi kórusművei, de nem idegen tőlünk az amerikai spirituálék dallamvilága sem.

Minden évben részt vesznek a Pünkösdi Kórustalálkozón, visszatérő vendégei a Piliscsabai Egyházzenei Napoknak, több alkalommal vettek részt XVII. kerületi hangversenyeken. A Rákosmentén megrendezett, önálló karácsonyi hangversenyük már hagyományosnak tekinthető.

2006-tól részt vesznek oratorikus művek (Pergolesi: Stabat Mater, Tolcsvay: Magyar Mise) bemutatásában, ahol együtt muzsikálnak többek között a Rotunda Énekegyüttessel, a Concerto Filharmónia zenekarral, és neves szólistákkal.

Első CD felvételüket Aranyszárnyú Angyal címmel 2008-ban készítették el, melyen karácsonyi dalokat hallgathatnak az érdeklődők. A Harmónia Nőikar is részt vett Tolcsvay László - Tolcsvay Béla: Magyar Mise című klasszikusának 2009-es CD felvételén, ahol a zeneszerző és neves szólisták mellett a Rotunda Énekegyüttessel énekeltek együtt.

A nőikar fennállásának 10 éves jubileumát a Kyrie című CD elkészítésével ünnepelte.

A kórust jelenleg is alapító karnagya, Tóthné Mózer Annamária vezeti, akit 2004-ben a XVII. kerület Önkormányzata "Rákoscsabáért" díjjal tüntetett ki.

A Harmónia Nőikar és a kórusmuzsika a Rotunda Kórus Alapítvány, közhasznú szervezeten keresztül 2007 óta támogatható.